Keller Ákos Glória-talpbetéttel kosárlabdázik

kellerakosSérülése óta sporttalbetétet visel Keller Ákos, az Albacomp-Fehérvár profi kosárlabdázója. A székesfehérvári Glória Cipő ortopéd szaküzlet által gyártott gyógyászati segédeszközt több élvonalbeli sportoló is használja.

Miért volt szükséged talpbetétre?
Keller Ákos: Sajnálatos módon volt egy gyulladásos térdsérülésem, és szerettem volna minél hamarabb felépülni. Ezért úgy gondoltam, készíttetek egy egyedi talpbetétet, hátha az segít a mielőbbi felgyógyulásban.

Sikerült teljesen felépülnöd?
K.Á.: Igazság szerint még a mai napig sem sikerült teljes mértékben felépülnöm. Meccsek vagy lábkondis edzések után, vagyis amikor nagyobb terhelést kap a sérült térd, fájni szokott. Azért is döntöttem a talpbetét használata mellett, mert azt akartam elérni, hogy a jövőben ne kapjon akkora terhelést a térdem, mint korábban.
 
Hogy érzed, amióta mindkét cipődben talpbetét van, kisebb teher hárul a térdeidre?
Igazából jobb, mint a sérülés előtti időszakban. Kényelmes is, már hozzászoktak a lábaim. Persze az elején alkalmazkodni kellett a viseléséhez, be kellett „törni” mindkét betétet. Ma már maximálisan jó érzés sporttalpbetéttel járni, kosárlabdázni.

Keller Ákos együttese, az Alba-Fehérvár nyolc bajnoki mérkőzést követően jelenleg a második helyen áll az NB I-es férfi kosárlabda-bajnojkságban.